A keletkező törmelék, hulladék elszállítására több különböző lehetőségünk van. A lehetőségek közül a konténer bérlést fogjuk megnézni, és azt, hogy miért ez a legjobb választás.
A konténer bérlés lényege, hogy egy hulladékgyűjtő konténert kérünk a munkálatok idejére egy erre szakosodott cégtől. Ezt a konténert a megbeszélt időre kiszállítják és lerakják, ahova szeretnénk. Ezt követően pakolhatjuk bele a megbeszélt típusú törmeléket, majd pedig amikor tele van, vagy végeztünk a munkálatokkal, akkor a cég kijön és elszállítja a teli konténert. Nem csak az egyszerűség miatt nagyon jó a konténer bérlés, hanem anyagilag is ez éri meg a legjobban.
A másik lehetőség, ha saját magunk gyűjtjük össze a hulladékokat, és szállítjuk el azokat a megfelelő helyre. Ebben az esetben már a gyűjtésnél problémák lehetnek, mert általában nem áll rendelkezésre akkora tároló, amekkorára szükség van. Ezt követi az elszállítás problémája, ugyanis a megfelelő helyre kell szállítani a hulladékokat, olyan helyre, ahol át is veszik azt. Plusz magát a szállítást is meg kell oldani, ehhez sok esetben kisteherautót kell bérelni, vagy jó pár fordulóra lesz szükség utánfutóval. Ez a sok teendő nem csak megnehezíti, hanem meg is drágítja a hulladékszállítást a konténer rendeléshez képest. Konténert rendelni pár perc, utána már csak meg kell tölteni, és az egész általában 30-40 ezer forintból megvan.