Budapesti klímaszerelés előtti teendők, tudnivalók

Budapesti klímaszerelés előtti teendők, tudnivalókA nyár egyik sláger terméke a klíma, egyre többen vannak, akik klíma berendezés segítségével szeretnék elviselni az egyre melegebb napokat. Ez különösen igaz a fővárosra, ahol a lakások többségének nem is áll rendelkezésére másik lehetőség, mint a klíma vásárlás. Budapesti klímaszerelés esetén a következőkre kell felkészülni.

Amivel mindenképpen tisztában kell lenni, hogy klímát csak képesítéssel rendelkező szakember szerelhet be, szakembert viszont nagyon nehéz találni, főleg a nyári hónapokban. Emiatt érdemes előre gondolkodni, és az őszi, téli időszakra időzíteni a klíma vásárlást. Ezt gyorsabb szerelést és általában alacsonyabb szerelési költségeket is jelent.

Előfordulhat, hogy a klímaszereléshez engedélyre van szükség Vannak kerületek, ahol az utcafrontra nem lehet klímát szereltetni. Lehet olyan is, hogy pl. a társasházak esetén nem lehet a falakra semmit szerelni, vagy csak engedéllyel, és akkor még a műemlékvédelem alatt álló épületekről nem is beszéltünk. Érdemes tájékozódni az adott kerületre és az épületre vonatkozó szabályokról, előírásokról klíma telepítés előtt.

A klímaszerelésnél a készülék ára és a munkadíj mellett az anyagköltség is jelentős lehet, ha a kültéri és a beltéri egység messze kerülnek egymástól. Általában ez nem probléma, a legtöbb esetben beleférnek az alap szerelési díjba, de ha pl. az előírások miatt messzebb kell tenni a kültéri egységet, akkor ez is plusz tízezer forintokat jelenthet adott esetben.