Kiadványai 3Ddp formátumban való elkészítéséhez kérjen ajánlatot!
Fürdőtippek Magazin
A magazin \"előélete\" 1999-ben kezdődött, amikor Dr. Vladimir Divis és Alena Konopikova kezdeményezésére és a birtokukban lévő újságok ötletére alapozva, Magyarországon is többségi tulajdonosként megjelentették a Fürdőkultúra, majd később a Konyhakultúra című lapokat. Akkor állt fel a szerkesztőség, akkor alakult ki a szerzőgárda.
2002 nyarán jelent meg az első szám, azóta kéthavonta 10-11 000 pládnyban kapható az újságárusoknál, országos terjesztésben.
A Fürdőtippek a hazai sajtópiacon az egyetlen olyan, kéthavonta, rendszeresen megjelenő magazin, amely kizárólag csak a fürdőszobák berendezésével foglalkozik. Az olvasók e magazin hasábjain hasznos tippeket, tanácsokat kapnak arról, miként rendezzék be lakásuk e kiemelten fontos helyiségét. Hogyan, milyen szempontok szerint válasszanak szanitert, csempét, csapot, bútort, fürdőszobai kiegészítőket, háztartási gépeket, milyen elvek szerint alakíthatják ki idős, vagy mozgásukan korlátozott hozzátartzóik fürdőszobáját.
Külön rovatot szentelünk a kis- és panellakások, a gardróbok berendezésének, a külföldi kiállításokon látott újdonságoknak. A digitális lapkiadás a XXI. század technikája! A lapok 3Ddp techológiával készülnek. Éljen környezettudatosan, váltson digitálisra!
Kiadó elérhetősége:
Kiadó: AVP Press Kft.
Kapcsolattartó: Somfai Péter
Telefon: 20/9314829
Email: somfaip@t-online.hu
Számlaszám: 11702036-20687003-